Mindennapi ügyeink intézésére adhatunk hivatalos meghatalmazást. Akit meghatalmazunk, az a nevünkben eljárhat, természetesen abban az ügyben és az előtt a hatóság előtt, amelyikre a meghatalmazása szól!
A kockázatot a meghatalmazó viseli, akárcsak a parlamenti választások esetében. A választásra hajlandó állampolgárok meghatalmazták az ország kormányzásával a Fidesz-KDNP szövetséget.
Bíztak benne, hogy a hangzatos jelszavakat komolyan gondolják azok, akik 8 évet készülhettek a kormányzásra.
Így volt ez a magyar oktatásban is.
Eltelt fél év a kormányalakítás óta.
A napi politika és a szakmai fejlesztési elképzelések iránt érdeklődők nyomon követhették, mire volt elég a kezdeti fellángolás.
- Az oktatási tárca nem kapott önálló minisztériumot, államtitkár irányítja
- A 2011-es költségvetés tervezetét böngészve sok jóra nem számíthatunk.
- Államtitkár asszony némi küldetéstudattal szinte a terület egészét meg kívánja reformálni.
- Eközben sorra követ el olyan hibákat, amivel nevetségessé teszi magát, vagy éppen a szakma haragját vívja ki.
- Megjelent a felsőoktatási törvény tervezete, amiről kiderült, hogy a Fidesz vezető oktatáspolitikusa nem látta előzetesen.
Jelzésértékű az is, hogy a háromnapos szakmai találkozón, a X. Országos Neveléstudományi Konferencián az oktatási államtitkárság nem képviseltette magát. Úgy látom, zűrzavar uralkodik az államtitkárságon, mert erre szerintem még nem volt példa a konferencia történetében.
Akkor, amikor a kétharmad erőből próbál kormányozni, kíváncsivá tesz, hogy a koalíciós partnernek miért újságcikkben kell üzenni?
Az, hogy nyíltan bírálta a KDNP-t,…. magánakciónak tekinthető, vagy egyeztetett erről valakivel?- kérdésre adott válasz egyértelmű ködösítés volt. Erkölcsi felelősségre hivatkozott és nem mondta ki: igen, nem.
Arra a kérdésre, hogy tudja-e kik alkotják azt a munkacsoportot, akik a felső- és a közoktatási koncepciót kidolgozták, azt a választ adta, hogy nem kért és nem kapott erről tájékoztatást. A centrális erőtér fogalmába számomra nem fér bele, hogy a nagy testvért bármiből is kihagyják. Ha megtették, akkor ez a nyilatkozat csupán rendcsinálás szándékával adatott.
Azért ne lapozzunk rögtön tovább! Nézzük, hogyan is minősíti a közoktatás jelenlegi és volt irányítóit!
Nem veti el, bár erős kritikával illeti Magyar Bálint elképzeléseit.
Hoffman Rózsáról és eddigi munkásságáról szólva nem hagyja ki a feladott labdákat. János vitéz és Harry Potter egyaránt szóba kerül, míg az államtitkárról a következőket mondja:
Én nem azt tekintem, konzervatívnak, aki ideológiavezérelt jelszavakat követ, hanem azt, aki tiszteli a valóságot, és hajlandó megérteni, hogy a dolgok miért vannak úgy, ahogy vannak, és nem hiszi azt, hogy ő az igazság egyedüli letéteményese.
Kemény szavak.
A pedagógus társadalom ismét megkapja a szokásos ígéretét, hogy a négy évbe bele kell, hogy férjen az életpálya modell kialakításán keresztül a bérkorrekció is! Természetesen nagyobb állami szerepvállalást ígér.
Az óvodai nevelési alapprogram sokat vitatott Hoffmani változtatását gúnyosan zárta rövidre: előfordul az ilyesmi.
Az érettségi és a felvételi szabályainak módosításáról szóló törvényt véleménye szerint megsértette az államtitkárság, hiszen október 30-ig kellett volna kidolgoznia annak részletes szabályait.
Véleménye szerint ezzel a késlekedéssel elveszítenek egy évet a továbbtanulni szándékozók.
Integráció. Látszólag helytállóan érvel mellette. Valójában minden érintettnek meg kíván véleményével felelni. Tart a rendelkezésre álló források aprózódásától, inkább minta- projektekben gondolkodik. Arról, hogy mi a járható út, közhelyekben beszél.
Sokan nem értették, mi a gond a felsőoktatási törvény módosításával. Érthetően ismerteti azokat a zsákutcákat, amiket a módosítás sem kerülne el. A felsőoktatási intézmények finanszírozásának átalakítása sem szolgálja az intézmények közötti versenyt, nem ösztönöz az új utak keresésére, a hallgatók csábítására. A finanszírozás 70 %-a adott lenne, a hallgatói létszám után mindössze 15 %-a járna a normatívának.
Minden szakmának megvannak a maga közhelyei. Az oktatásban az egyik ilyen az „értékalapú oktatás”. Joggal gúnyolja ki. Igaz, cserébe ő is szép elvekkel lát el bennünket (belső erkölcs, külső normák).
A nemzeti alaptanterv átírását ő óvatosan kezelné, amivel az utóbbi évek szakmai fejlesztéseiben, újításaiban részt vett pedagógusok biztosan egyetértenek. A közoktatási törvény módosítgatásait ő is szimbolikusnak tartja, ezekkel a gesztusokkal nem lehet az alapproblémákat megoldani. Ezektől nem lesz motiváltabb a tanuló, nem csökken az agresszív gyermekek száma sem.
Szép és hangzatos, a pedagógus fülnek talán rokonszenvesebb közhelyekről nyilatkozott. Sajnos, az érdemi kérdéseket elkerülte.
Az utóbbi évek rossz hagyományává vált, hogy kiegészítő normatívákra külön kellett pályázni. Értelme nem volt, ha csak az nem, hogy az elalvó intézmények és fenntartók számára nem kellett ezeket az összegeket automatikusan kifizetni. (Pl: IPR)
Ezeknek is köszönhetően óriásira nőtt tanítók/tanárok adminisztrációs kötelessége. Különböző elnevezésű szakértők- akik bizony a mentorált iskolában esetleg meg sem jelentek, jobb esetben egyszer megmutatták magukat, cégek, akik az egyedül üdvözítő megoldásokat kemény forintokért terjesztették- éltek meg ezekből.
A szakmára átlagosan hét évente szabadítanak rá valami újat, amit reformnak neveznek el. Ezekből is sokáig jól élnek a téma avatott, vagy kevésbé avatott szakértői.
Az oktatás szereplői között joggal fogalmazódott meg az igény a pedagógusok szakmai munkájának értékeléséről, a szakma pedig szintén joggal hiányolta saját munkájáról a hozzáértők visszajelzését.
Megszűnt a szakfelügyeleti hálózat, a települések nagy részében a fenntartó alkalmazásában nem volt közoktatási szakember.
Elrettentő példaként szokták emlegetni a talán csak legendákban létező, a becsületes juhász foglalkozást űző oktatási bizottsági elnököt…
Az igények megszülték az oktatás területén is az ún. minőségbiztosítást.
IMIP, ŐMIP Coménius 1-es, kettes modell, ISO 9001, 9002, TQM, EFQM, CQAF, QPSA, BGR, EXPANZIÓ – modellje.
Tény: izgalmasnak tűnt az elején. Elvetni nem vetném el végleg. De jelenlegi formájában joggal éri kritika ezt a folyamatot.
Úgy látom, hogy a maga szakterületén valószínűleg jól felkészült két szakember közös erővel tereli el a figyelmet a jelenlegi helyzetről!
Kár, hogy a társadalmi egyeztetés kimerül egy szakemberekből álló titokzatos bizottság munkájában.
Sajnálom, hogy a magyar közoktatás problémáinak megoldása helyett ismét csatározásokat fogunk kapni.
